Open Enterprise Server 2015: naprakész hálózati, nyomtatási és fájlszolgáltatások
Az új kiadás felhasználóközpontú fejlesztéseket tartalmaz többek között a nyomtatás az NSS fájlrendszer, illetve a biztonsági protokollok terén.
A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet bejelentette, hogy elérhetővé vált az Open Enterprise Server 2015. A megoldás a NetWare szolgáltatásaira és technológiáira építkezve kínál vállalati szintű hálózati, nyomtatási és fájlszolgáltatást a szervezetek számára SUSE Linux Enterprise Server rendszer alatt. A friss kiadás fejlesztése során kiemelt figyelmet fordítottak a protokollok biztonságának javítására, illetve a funkciók bővítésére. Az Open Enteprise Server 2015 emellett az NSS fájlszerverben is több újítást tartalmaz, és minden eddiginél rugalmasabb nyomtatást kínál.
„Mintegy harminc éve a Novell volt az első vállalat, amely igazán átfogó hálózati szolgáltatást tudott biztosítani. Open Enterprise Server megoldásunkkal ezt a hagyományt kívánjuk folytatni, és a legújabb SUSE Linux Enteprise Server platformon tesszük elérhetővé a NetWare bevált szolgáltatásait. Ezeket olyan naprakész funkciókkal is kiegészítjük, mint például az iPrint, amely lehetővé teszi, hogy a vállalati alkalmazottak a mobileszközeikről is közvetlenül, egyszerűen kinyomtathassák dokumentumaikat” – foglalta össze Hargitai Zsolt, a Magyarországi Képviselet üzletfejlesztési vezetője.
Az Open Enterprise Server legújabb kiadásában továbbfejlesztették az NSS fájlszerver teljesítményét, amely szinte korlátlan mennyiségű fájlt és adatot képes tárolni. A korábbi 8 terabájtos korlátot 8 exabájtra emelték, és a megoldás testreszabása is egyszerűbbé vált a jobban átlátható konfigurációs beállítások révén. Emellett az Active Directory felhasználók mostantól alapértelmezetten hozzáférhetnek az NSS fájlrendszerhez, a Novell Storage Services AD (NSS AD) támogatási szolgáltatást pedig már a YaST telepítés során is lehet installálni és konfigurálni.
Az új kiadás bármilyen böngészőben lehetővé teszi a nyomtatók telepítését a Novell iPrint megoldáson keresztül, ezáltal még rugalmasabb nyomtatást kínál. Emellett már az iPrint Direct-en keresztül elküldött nyomtatási feladatok esetében is biztosítja a nyomtatási mennyiségek nyomon követését, a felhasználók így a nyomtatószervert kihagyva egyenesen a printerre küldhetik a nyomtatást.
A továbbfejlesztett protokollok is nagy hangsúlyt kaptak az Open Enterprise Server 2015-ben. A friss változat támogatja az SMB version 2 protokollt, ami jelentős teljesítménynövekedést biztosít a fájlelérésnél. Továbbá kiterjesztették a tárhelyet a NetWare Core Protocol (NCP) és Novell Client Support esetében egyaránt: mindkettő képes akár 8 exabájtnyi tárhelyet is kezelni. A CIFS mostantól megosztja a jogosultság-ellenőrzéshez kapcsolódó információkat az NSS fájlrendszerrel, ezáltal javul a teljesítmény és a biztonság, a CIFS NT Notify Support pedig azonnal, valós időben értesít az egyes változtatásokról.
Az Open Enterprise Server 2015 licencelésénél bevezették azt a lehetőséget, hogy a rendszer inaktívnak tekint minden olyan felhasználót, aki 120 napja nem jelentkezett be, ezeket a licenceket pedig nem számolja hozzá az aktív felhasználókhoz. Ezenfelül elérhetővé vált egy korlátozott OES licenctípus is olyan szervezetek számára, ahol csak a felhasználók azonosításához szükséges eDirectory működtetésére használják az Open Enteprise Servert.
Az Open Enterprise Server már elérhető. További információért kérjük, látogasson el a következő weboldalra: https://www.novell.com/products/openenterpriseserver/